Ki a felelős az érzéseimért?

Ki a felelős az érzéseimért?

“Rossz kedvem van, mert nem figyelsz rám.”
“Pocsék napom volt, mert a munkatársaim kritizáltak.”
“Csalódott vagyok, mert mindent egyedül kell csinálnom.”

Az EMK (együttműködő / erőszakmentes kommunikáció) egyik alapvetése, hogy nem mások felelősek a mi érzéseinkért, hanem a saját, betöltetlen szükségleteink.
Figyelemre, elismerésre, sikerélményre vagy támogatásra lehet szükségünk – és amikor ezek nem teljesülnek, akkor jelennek meg a nehéz érzések: szomorúság, csalódottság, frusztráció.

A kapcsolati dinamika gyökeresen megváltozik, amikor ezt felismerjük. (Többek között ezzel is foglalkozunk az EMK-tréningeken.)

A megértést segíti, ha egy olyan helyzetre gondolunk, amit különböző emberek teljesen másképp élnek meg.
Például: “Frusztrált vagyok, mert annyira monoton a munkám.”
Van, akinek a monotónia megnyugtató, őt épp a folyamatos változás fárasztja. A fenti példa szereplőjének viszont változatosságra van szüksége.

A szemléletváltást segíti egy egyszerű gyakorlat: amikor egy helyzet nehéz érzést kelt, próbáld meg a „… érzem magam, mert Te …” kezdetű mondatot így átfogalmazni:
„… érzem magam, mert …-re van szükségem.”

Az érem másik oldala ugyanilyen fontos: mások érzéseiért sem vagyok én a felelős. Ez sokszor felszabadító felismerés. Gyakorolhatjuk úgy, hogy amikor valaki rosszul érzi magát, nem csúszunk bele az önmarcangolásba — „Mit csináltam rosszul?” — hanem inkább arra figyelünk:
„Vajon mire lehet most szüksége?”

A különbség elsőre aprónak tűnhet… de valójában óriási.